Zöldmánia

Utcazöldítés a VI. kerületben

Az idén néhány újabb elemmel bővült Terézváros zöldfejlesztési rendszere: ezek egyike az utcakertprogram.

Az önkormányzati pályázatokon a társasházak és a kerületi cégek mostantól támogatást nyerhetnek ahhoz, hogy a portáik előtt valódi díszkert hiányában is növények viruljanak.

Az Izabella utca 81. alatti társasház az elsők között pályázott és kapott kedvező elbírálást. Így az ott lakók vágya anélkül, hogy pénzt kellett volna áldozniuk rá, valóra is vált. Az önkormányzat szerezte be és helyezte el az épület előtti járdán a növénytároló edényeket. A három nagyobb planténerbe akkora oszlopos ámbrafák kerültek, amelyek legfelső ágai bekukucskálnak az első emeleti ablakokon, a négy kisebbe pedig korallberkenyéket ültettek a kerületet tisztán tartó és zöldfelületeit ápoló önkormányzati cég kertészei. A növényvédelmi feladatokat, a növekedéshez szükséges tápanyagok pótlását, a planténerek karbantartását, a zöldhulladék elszállítását is ők látják el, a ház lakóira csupán a napi gondozás, az öntözés, a ládák tisztántartása marad.

A tavaszi és a közelmúltban lezárult második pályázati forduló eredményeként rövidesen újabb utcakertek születnek, amelyek szebbé és színesebbé teszik Terézváros utcáit.

(képeink illusztrációk)

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK