Zöldmánia

Már mindenkit érint a klímaváltozás

A nyáron szárazság sok ember számára aggodalomra adott okot. Jól mutatják ezt az elmúlt év legnépszerűbb Google-keresései, amelyekből kiderült, hogy egyre többeket foglalkoztat a klímaváltozás témája és annak következményei.

Az adatok szerint 2022 januárjától augusztus végéig az előző év ugyanezen időszakához képest a klímaváltozás szóra vonatkozó keresések több mint duplájára nőttek, míg a globális felmelegedés kifejezésre való keresések gyakorisága 400 százalékkal ugrott meg. A felhasználókat azonban érdekelték a szkeptikus nézőpontok is, ennek következtében az éghajlatváltozás tagadására való keresések száma is gyarapodott, a kifejezésre 70 százalékkal többen kerestek rá, mint tavaly.

Az emberek nemcsak alapvető információk után érdeklődtek, de a klímaváltozáshoz kapcsolódó lelki jelenségekre is felfigyeltek. Jelentősen megemelkedett a klímaszorongással kapcsolatos keresések száma, erre 90 százalékkal többen kerestek rá Magyarországon 2022 januárjától augusztus végéig, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

A klímaváltozás mellett továbbra is népszerű témának bizonyult a koronavírus és a biztonságos internethasználat.

(fotó: Freepik)

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK