Zöldmánia

Indul a városfásítási program

Októberben zajlanak a faültetések a Mol-Új Európa Alapítvány VárosFa településfásítási programjában, amelyben a Pilisi Parkerdő is aktív szerepet vállal.

A program keretében 7000 sorfát igényelhettek a tízezer lakosúnál nagyobb települések. A fenntarthatósági programsorozatot a Mol-Új Európa Alapítvány 2022 tavaszán az Agrárminisztériummal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével és az Országos Erdészeti Egyesülettel közösen indította el Neked Zöldül névvel. Ennek első szakaszában indult a VárosFa Program, amivel jelentősen bővül a tízezres lélekszámnál nagyobb települések városi faállománya. A nyáron több mint száz város igényelt sikeresen, egyenként legfeljebb 70 sorfát.

A faültetési szezonban, októberben a Pilisi Parkerdő a működési területén lévő 17 település fásításában vesz részt aktívan. Ezek zöme Pest megyében, illetve két város Komárom-Esztergom megyében található.

A Pilisi Parkerdő úttörő szerepet vállalt a „városi erdő” koncepció kialakításában. A főváros és környéke hárommilliós lakosságú körzetében stratégiai célként határozta meg a városi erdőkezelést. Ez a megközelítés jóval nagyobb hangsúlyt fektet az erdők rekreációs, klímavédelmi, közjóléti, turisztikai hasznosítására, illetve az erdők esztétikai értékének és természetes állapotának javítására. Így az elmúlt ültetési szezonban – a VárosFa Programtól függetlenül – a Pilisi Parkerdő több mint 25 ezer facsemetét ültetett, és Budapesten 75 százalékra emelte a folyamatos erdőborítással kezelt területek arányát.

(MTI), fotó: Freepik)

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK