Zöldmánia

Videósorozat segíti a lakásfelújítókat

Két tetőablak lecserélésével akár 11 százalékkal is csökkenthetjük a fűtést otthonunkban.

Év végéig még igényelhetők az otthonfelújításra, korszerűsítésre fordítható állami támogatások. Ezekkel azért is érdemes élni, mert egy tetőtéri ablakcsere után 1-2 fokkal is lejjebb tekerhetjük a termosztátot, miközben a komfortérzetünk nem változik – vagyis a beruházás anyagilag is megtérül, ráadásul akár egyetlen nap alatt is elvégezhető. Így az otthontulajdonosok nem maradnak le az állami támogatásról, és még a téli fűtésszezon kezdete előtt javíthatnak otthonaik energiaegyensúlyán. A Velux most egy videósorozattal is segíti a felújítás előtt állókat.

A klímaváltozás hatására az elmúlt években egyre többen kezdtek el odafigyelni az energiafogyasztásuk mérséklésére, az európai energiakrízis miatt pedig még inkább központi szerepet kaptak azok a megoldások, amelyekkel csökkenthetők az otthonok fenntartási költségei. A korszerű, jó energiaegyensúlyú otthonokban akár sokkal kevesebb energia felhasználásával is el lehet érni ugyanazt a komfortérzetet, ez sokakat ösztönöz az energiahatékonyságot javító beruházásokra, például az ablakok lecserélésére. Ezeket a korszerűsítéseket támogatják az otthonteremtési, otthonfelújítási támogatások is, amelyek a gyereket nevelő családok számára könnyítik meg az életterük növelését, vagy otthonuk egészségesebbé, fenntarthatóbbá tételét.

A támogatásokkal az ablakok bekerülési költsége a felére is csökkenthető, a családok által befektetett összeg pedig meg is térülhet néhány fűtési szezon alatt: a háromrétegű, modern tetőablakok lehetővé teszik, hogy 1-2 fokkal alacsonyabbra állítsuk a termosztátot úgy, hogy közben nem csökken a komfortérzetünk. Az ablakcserével így 17,65, az ablakcserével és a termosztát 22-ről 20 fokra tekerésével pedig közel 40 százalékos energiamegtakarítást érhetünk el, miközben ugyanolyan kellemesen érezzük magunkat. Az energiatakarékos üvegezés segít visszaszorítani az otthon hőveszteségét, a szén-dioxid-kibocsátást és a közüzemi számlák összegét is.

A Velux modelltetőtérben végzett mérései igazolták továbbá, hogy két tetőablak cseréjével akár 11 százalékkal is csökkenthető a szükséges fűtési energia az adott szobában, az ablak hővesztesége pedig akár 60 százalékkal is mérsékelhető az ablakcserével.

Az ablakok lecserélésével nemcsak a fűtési számlán lehet csökkenteni, a napfény beengedésével és a levegő minőségének javításával növelhető a produktivitás, ami szintén számszerűsíthető gazdasági előnyökkel járhat.

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK