Az Európai Unió három települést díjazott, amelyek élen járnak a zöldátállásban. A legjobbak megkapták az Európa Zöld Fővárosa és az Európai Zöld Levél díjat.
A unió minden évben díjazza azokat a városokat, amelyek keményen dolgoznak azon, hogy egészségesebb és zöldebb környezetet építsenek lakóik számára, és amelyek inspirációt jelentenek mások számára. Az idei 2024-re vonatkozó Európa Zöld Fővárosa és Európai Zöld Levél díjat a franciaországi Grenoble-ban tartott ünnepségen adták át.
Mindkét elismerés a városok már elért zölderedményei mellett a jövőbeni terveket is értékeli. Évente csak egy Európa Zöld Fővárosa díjat adnak át, míg az Európai Zöld Levél (Green leaf) két kisebb, 20 ezer és 99 ezer közötti lakosú uniós város környezetvédelmi eredményeit ismeri el.
A 2024-es év Európa zöldfővárosának a dél-spanyolországi Valenciát választották, az idén Grenoble, jövőre pedig Tallinn viseli majd ezt a címet.
A 800 ezer lakosú Valencia, amely Európa legnagyobb városi parkjával büszkélkedhet, a fenntartható turizmus, a klímasemlegesség, valamint a igazságos és inkluzív zöldátállás terén elért eredményei miatt érdemelte ki a címet. Emellett a levegőminőség javítása és a természeti ökoszisztémák, például a Devesa-dűnék és a vizes élőhelyek helyreállítása iránti elkötelezettségét is bizonyította. Szempont volt az is, hogy a város lakosságának 97 százaléka a zöld városi területek 300 méteres körzetében él, és hogy a település lépéseket tesz az egészséges, fenntartható élelmiszer-termelés ösztönzése felé.
Az Európai Zöld Levél elismerést a dán Helsingör és Velenje, Szlovénia ötödik legnagyobb városa vehette át. Helsingör az épületek energetikai felújításának felgyorsításával, távfűtési rendszerek kialakításával mérsékli a jelenlegi energiaválság hatásait. A város az esővíz és a szennyvíz elkülönítése érdekében újjáépítette a szennyvízelvezető rendszert, mindez a víz minőségének a javítását, valamint az éghajlati alkalmazkodás támogatását szolgálja. A lakosság és a helyi vállalkozások is részt vesznek a zöldátállás megvalósításában.
Velenje a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésén dolgozik, miközben zöldmunkahelyeket teremt. Szlovéniában itt valósították meg először a szelektív hulladékgyűjtést, a hulladékgazdálkodás fejlesztésén pedig azóta is dolgoznak.
Valencia 600 ezer eurós pénzjutalmat kap, amellyel a fenntarthatóság érdekében hozott intézkedéseket támogatják a 2024-es Európa Zöld Fővárosa év részeként. Az Európai Zöld Levél 2024 nyertesei, Elsinore és Velenje egyenként 200 ezer eurót kapnak erőfeszítéseik támogatására.
(forrás: travelo.hu, fotó: Freepik)