Alexandra Sipa román divattervező kiselejtezett elektromos vezetékekből tervezett ruhakollekciót.
Alapanyagot bőven talált, ugyanis az elektromos hulladék az egyik fő környezeti szennyező, 2020-ban a mennyisége világszerte elérte az 50 millió tonnát, 2050-re pedig meghaladhatja a 150 milliót. A ruha ötlete onnan jött, hogy miután Alexandra Sipa több fülhallgatóját is eltörte, elkezdett másképp tekinteni az elektromos kábelekre. Mivel a nagyanyja megtanította varrni, horgolni és csipkét verni, az elektromos szál a fejében hamar fonallá változott. A vezetékeket nagybátyja építési vállalkozásából és hulladékudvarokról gyűjtötte be, hogy aztán az otthon tanult technika felhasználásával elkészítse a Romanian Camouflage névre keresztelt ruhakollekciót.
„A célom annak a megmutatása volt, hogy ruhát hulladékból is lehet készíteni, ha elég innovatívak vagyunk” – mondta. Sipa projektje két dologra fókuszál egyszerre: hogyan lehet hulladékból innovatív módon „luxusszövetet” előállítani, illetve mit kezdünk a szeméttel kulturális és fizikai értelemben. A ruhakészítés során a tervező ügyesen ötvözi a hagyományos román csipkekészítést az elterjedtebb nyugati technikákkal. A felhasznált anyagok között van Londonból és a romániai Bákóból származó eldobott elektromos vezeték és szövet is.
A tervező gyerekkora óta a divat szerelmese, ugyanakkor látja, hogy választott szakmája milyen mértékben járul hozzá a környezetvédelmi problémákhoz. Ezért azt látja megoldásnak, ha a divatvilág is magáévá teszi a körkörös gazdaság fogalmát, átáll egy olyan szemléletre, amelyben az anyagokat újrahasznosítják, így azok nem válnak hulladékká.
Ugyanakkor azt is vallja, hogy a fenntarthatóság nem csak a bolygó megőrzéséről szól, figyelembe kell venni az iparág emberi tényezőit is. A divatiparnak nem csupán a felhasznált anyagok tekintetében kell fenntarthatóvá válnia, hanem emberi szempontból is. A termelési láncban dolgozók munkájára és annak ellentételezésére, valamint az egészségügyi vonatkozásokra is tekintettel kell lenni, legyen szó ruhatervezőről vagy a gyártósor mellett álló munkavégzőről – írta az euronews.com.