Zöldmánia

Díjazták a fenntartható cégeket

A Deloitte idei Zöld Béka Díját a Magyar Telekom nyerte el. A Budapest Airport lett az első fenntarthatósági jelentés kategóriában, emellett elismerésben részült a Bátor Tábor Alapítvány is.

Minden eddiginél nagyobb figyelmet kapnak a vállalati fenntarthatósági jelentések azok után, hogy az Európai Unió Tanácsa nemrég jóváhagyta az ezekről szóló irányelvet, a Corporate Sustainability Reporting Directive-et (CSRD). Ez komoly adatszolgáltatási kötelezettséget ró az érintett cégekre, amelyeknek hozzá kellett látniuk IT-rendszereik felkészítésére az adatigény kiszolgálásához, hiszen az adatok minősége és elérhetősége meghatározó lesz a kötelezettség teljesítéséhez.

„A fenntarthatóság számunkra komoly elkötelezettséget jelent. Egy fenntartható vállalat felelősen tekint a jövőbe, és az ügyfeleinek is megadja azt a lehetőséget, hogy környezeti és társadalmi értelemben is előremutató fogyasztói döntéseket hozzanak. Azt gondoljuk, hogy ez a szemlélet a kiszámítható jövő és a stabil működés záloga mind a vállalat, mind a társadalom szempontjából” – értékelte Holló Márta, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója. A fenntarthatóságot 2005 óta stratégiai szinten kezelő Magyar Telekom olyan értékek mentén végzi tevékenységét, mint a klímavédelem, az élhető és egészséges környezet, a fenntartható társadalom, a sokszínűség, a fenntartható termékek és szolgáltatások, a tisztességes üzlet vagy az átláthatóság.

A magas színvonalú első jelentések számának növekedését emelte ki Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlesztésért ügyvezetője, a Zöld Béka Díj zsűrijének elnöke. Szerinte ez leképezi a fenntarthatóság vállalati fókuszba való beépülésének dinamikáját. „A klímaváltozás visszafordítása és a biodiverzitás védelme szinte minden jelentésben megjelenik, mérhető célok és cselekvések formájában” – tette hozzá.

Az első fenntarthatósági riportját összeállító Budapest Airport tavaly tette le az asztalra az új vállalati stratégiáját. „Ezen belül készült el a fenntarthatósági stratégia, amely többek között a monitorozási és riportolási rendszer fejlesztését tartalmazta, innen pedig egyenes út vezetett a fenntarthatósági jelentés kiadásához” – közölte Katona Sarolta, a Budapest Airport fenntarthatósági vezetője. A megújuló energiára való átállás, az energiahatékonysági projektek, valamint az e-mobilitási törekvések mellett a hulladékkezelés fejlesztése, a zajvédelem és a fenntartható épületek kivitelezése azok a főbb területek, amelyekre fókuszálva már 2035-re szeretnék karbonsemlegessé tenni a működést a közvetlen kibocsátásra vonatkozóan.

Az idei Zöld Béka zsűrije különdíjjal ismerte el a Bátor Tábor Alapítvány munkáját, amely az első ESG-jelentésnek publikálásával és fenntarthatósági céljaival követendő példát mutat a nonprofit szervezeteknek: a fenntarthatóság szektortól függetlenül mindenkit érint, és lehetőségeihez mérten mindenkinek részt kell vennie a megoldásában.

A vállalati fenntarthatósági jelentésekről szóló uniós irányelv teljesítése mellett az ESG-jelentéstétel más okokból is egyre fontosabbá válik az üzleti szereplőknek. Ahogyan az a pénzügyi jelentéseknél már bevett gyakorlatnak számít, a piacok és a stakeholderek egyaránt egyre nagyobb átláthatóságot és összehasonlíthatóságot várnak a vállalatoktól a nem pénzügyi információik terén is.

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK