Zöldmánia

Egy újabb látványosság a Balatonnál

Fakivágás helyett kreatív installációval készül az idei karácsonyra a Civilek Lellei Közössége. Mintegy nyolcszáz horgolt terítőből állítottak össze egy öt méter magas karácsonyfát, amelyet a hétvégén állítanak fel a Béke téren.

A kézműves látnivalóval a cél nemcsak az volt, hogy elkészüljön egy dekoráció a város számára, hanem hogy összehozza a generációkat, és megszólítsa azokat is, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak kimozdulni otthonukból.

Mindig igyekeztem észrevenni, ha valaki segítségre, akár lelki támaszra szorul. A segítő szakmából kerültem nyugdíjba, de azóta sem engedtem el azoknak a kezét, akik ma is számítanak rám – mondta el az ötletgazda, Gyetvai Erika, aki a mintegy 30 tagot számláló horgoló-kötő csapatával a népi kézművesség hagyományait igyekszik ápolni és átörökíteni.

Reméljük, hogy ezzel a kezdeményezéssel örömtelibbé és meghittebbé tehetjük Balatonlelle adventi rendezvényeit. Az elmúlt időszak nem kedvezett az emberi kapcsolatoknak, ezért szerettem volna valamilyen formában összehozni egy olyan közösséget, amelyben minden generáció jelen van és egy közös célért dolgozik. Az interneten böngészve találtam rá a mezőkovácsháziak által készített horgolt karácsonyfára, és úgy gondoltam, hogy Balatonlellén is jól mutatna egy hasonló – mondta el az ötletgazda, aki már januárban szervezkedni kezdett, felkeresve azokat, akik tudnak horgolni a településen, és szívesen elkészítenének egy-egy motívumot.

Hamar híre ment a városban, hogy mire készülnek, és sorban jelentkeztek az emberek. A generációk összehozása sikerrel járt, tizennyolc és nyolcvanhat éves résztvevő is van, aki segített a különleges karácsonyfa felállításában – írta a sonline.hu.

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK