A Magyar Közút immár második alkalommal alakítja át karácsonyfává az M0-s autóúton található Megyeri hidat az ünnepi szezon alatt.
A tavalyi hasonló akció sikerét követően a társaságnak sok fejtörést okozott, hogy a megváltozott gazdasági környezet és az energiatakarékossági irányelvek követésével hogyan valósítsa meg a Megyeri híd karácsonyi díszkivilágítását. Végül megtalálták a megoldást, ráadásul az idén mind a két pilon zöldbe borul az év két utolsó hétvégéjén.
Az idei évben kizárólag a híd alap díszkivilágítását felhasználva színezik zöldre a karácsonyfa alakú hidat. Bár ez a költséghatékonyabb megvalósítás valamivel halványabb hatású lesz, mint tavaly, az idén mind a két pilont átszínezik, tehát a budai és a pesti hídfő is ünnepi zöld világítást kap.
A 35 emelet magas Megyeri híd pilonjai először december 23–25-ig, vagyis pénteken, szombaton és vasárnap este váltanak zöld színre. Sőt, az első hétvégén mindkét pilon mindkét oldalára felkerül a karácsonyi csúcsdísz. A második hétvégén pedig december 30-tól január 1-jéig lesz zöld a híd. A hagyományt tovább folytatva a kijelölt napokon napnyugtától másnap hajnalig, vagyis a már megszokott alap-díszvilágítás ideje alatt bárki megcsodálhatja az ország legnagyobb karácsonyfáit.
A Magyar Közút kérése, hogy aki nem csupán a Megyeri hídon áthaladva szeretné szemügyre venni az ünnepi díszvilágítást, semmiképp se álljon meg a leállósávon, mivel azt kizárólag műszaki hiba esetén lehet használni. Aki fotózni szeretne, ne vezetés közben tegye, hanem a 2-es főút felől közelítse meg a hidat, a pesti hídfő alatti részen keresztül biztonságosan, gyalogosan vagy akár kerékpárral is eljuthat a helyszínre – olvasható a magyarepitok.hu oldalon.
A Megyeri karácsony 2.0 light beharangozó videója megtekinthető ide kattintva.