A DisruptiveLab elnevezésű helikopteren az Airbus olyan technológiai megoldásokat tesztel majd, amelyek javítják a forgószárnyas légi járművek teljesítményét, csökkentve ezzel az általuk okozott környezetterhelést.
A program egyik célja egy olyan, teljesen új aerodinamikai kialakítás létrehozása, amellyel kevesebb lehet az üzemanyag-fogyasztás. Ennek érdekében a helikopter légellenállását csökkentő, alumíniumból és kompozitelemekből álló törzset fejlesztettek ki a gyár mérnökei.

A forgószárnyakat pedig úgy integrálták a rotorba, hogy a rotoragy jóval kisebb lett, és ez a légellenállás mellett a helikopter zajszintjét is csökkenti. A farokrész könnyített súlya mellett a gyártótól már megszokott Fenestron kialakítású farokrotort kapott, amely szintén hozzájárul a teljesítmény javulásához.

Az Airbus DisruptiveLab modellje emellett teljes értékű, párhuzamos működésű hibrid meghajtást kapott, ami lehetővé teszi, hogy az akkumulátorokat repülés közben is fel lehessen tölteni.

Az első felszállásra még az idén sor kerülhet, majd megkezdődhetnek a tesztrepülések és a technológia finomhangolása. A gyártó a program végén az aerodinamikai újítások és a hibrid hajtás együttes alkalmazásától a szén-dioxid-kibocsátás legalább 50 százalékos csökkenését várja – írta az airportal.hu. Az Airbus mellett a brazil Embraer már négy új repülőgép terveit mutatta be, és a cég célja a légi közlekedés nettó zéró károsanyag-kibocsátásának elérése 2050-re.