Zöldmánia

Környezetvédő megoldás az Aldi dolgozóinak

Az Aldi Magyarország elkötelezett a környezet védelme iránt, és az elmúlt évek során jó néhány intézkedést vezetett be annak érdekében, hogy működésének karbonlábnyoma minél kisebb legyen.

A vállalat a Mellőzni. Újrafelhasználni. Újrahasznosítani. szlogen jegyében tudatosan csökkenti csomagolóanyag-felhasználását, és üzleteinél vásárlói számára lehetőséget teremt a használt elemek vagy a sütőzsiradék leadására, továbbá a saját csomagolóanyagait is szelektíven gyűjti.

A 2017 óta zöldáramot használó vállalat 2018-tól karbonsemlegesen működik, hiszen klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátását. Az áruházlánc 16 vármegyében 93 üzleténél biztosít töltési lehetőséget az elektromos, illetve tölthető hibridgépjárművek használói számára az E.ON Hungária Csoport által az Aldi parkolóiba telepített 143 e-töltő segítségével. Emellett 90 százalékkal csökkenti a hetente megjelentő szórólapjához felhasznált papírmennyiséget.

A cég kiemelt figyelmet fordít munkatársai mentális és fizikai egészségére, az egészségmegőrzés részeként rendszeresen oszt dolgozóinak vitamint, ingyenes szűrővizsgálatokat szervez, illetve naponta friss zöldséget, gyümölcsöt, többféle – hideg és meleg – frissítőt, saját márkás ásványvizet biztosít munkatársai számára.

A védőitalként kínált ásványvíz azonban jelentős környezetterhelést jelentett, hiszen eddig évente több mint 800 ezer műanyag palacknyi hulladék keletkezett az üzletekben. A kiürült palackokat a szelektív gyűjtésnek köszönhetően újrahasznosították.

A műanyag palackok jelentette környezetterhelés megszüntetése érdekében a vállalat már 2015-ben vízadagoló automatákat telepített biatorbágyi logisztikai központjában. Két éve már ugyanígy az irodai dolgozók is a jó minőségű, korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló, szűrt csapvizet fogyaszthatják a palackozott ásványvizek helyett. A vízadagoló automatákkal az elmúlt hét év során az Aldi eddig több mint egymillió műanyag palackot takarított meg logisztikai központjában és irodaházában.

A cég a jövőben ugyanilyen, a vezetékes vízhálózatra csatlakoztatott szűrt csapvizet kínáló vízadagoló automatákat helyez el az üzleteiben dolgozók számára. Amellett, hogy megfizethető és környezetkímélő védőital a szűrt, hűtött csapvíz – amely szénsavas formában is elérhető – további előnye, hogy a teli és az üres palackok tárolása nem vesz el értékes teret a munkahelyi környezetből, illetve az évi 800 ezer palack újrahasznosításának elmaradásából eredő karbonlábnyom-megtakarítás is jelentős. A vízadagolók aktívan hozzájárulnak a környezeti erőforrásokkal való felelősségteljes bánásmódhoz, a műanyaghulladék, illetve a karbonlábnyom csökkentéséhez. A bolti munkatársak a logisztikai dolgozókhoz hasonlóan újrahasznosított műanyagból készülő, BPA-mentes kulacsokat kapnak, amellyel biztosítható a higiénikus vízfogyasztás további műanyag- vagy egyéb hulladék keletkezése nélkül.

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK