Zöldmánia

Geotermikus energiával működik majd a Bitcoin City

A salvadori elnök, Nayib Bukele nagy álma a kriptovalutával finanszírozott városra, amely a tervek szerint egy vulkán oldalán terül el, az ország déli részén, és amelyet geotermikus energia hajt majd.

A Fonseca-öbölben, Salvador déli partján épülő várost bitcoinkötvények eladásából finanszíroznák, és a település működéséhez a közeli Conchagua vulkánból származó geotermikus energiát használnák.
A kör alakú várost, amelynek olyan alakja lesz, mint egy bitcoinnak, Fernando Romero mexikói építész, az FR-EE építészeti stúdió alapítója tervezte. Az arany modell egy koncentrikus várost ábrázol, amely a bitcoinlogóval jelölt központi térből sugárzik ki.

Bár maga a modell arany színű volt, Nayib Bukele elnök megnyugtatta az embereket, emellett azt is elárulta, hogy a vulkán tetején egy kilátót építenek. „Nem, a város nem lesz aranyból, ez csak az építész által választott szín a maketthez. A tényleges város többnyire zöld (fák) és kék (tenger) lesz, egy gyönyörű kilátóval a vulkánban” – magyarázta.

2021 szeptemberében Salvador lett az első olyan ország, ahol a bitcoinnal az adónkat is kifizethetjük. Noha az IMF, a Világbank és a salvadori lakosság is szkeptikusan fogadta a döntést, Bukele – aki az általa nyilvánosan bejelentett vásárlásokat követő oldal szerint már több mint 60 millió dollárt vesztett bitcoinon – hajthatatlannak bizonyult, és továbbra is a legnépszerűbb kriptopénz evangelistája maradt.

A Bitcoin City finanszírozására Salvador 10 milliárd dolláros kötvényt szándékozik kibocsátani, amelyet felerészbenb itcoinba, felét pedig a város infrastruktúrájának kiépítésébe fektetnek be. Ahogy említettük, a várost a vulkánból származó geotermikus energia táplálná, amelyet bitcoin bányászatára is használnának.

Nem Bukele az egyetlen, aki egy kriptovaluta által működtetett város létrehozását fontolgatja. Korábban az énekes Akon megállapodást írt alá a szenegáli kormánnyal egy kriptovaluta alapú gazdaságú város felépítéséről, Akon City néven – írta a dezeen.com.

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK