Zöldmánia

Ambiciózus tervek Budapesten

A Főkert munkatársai az idén folytatják a főváros zöldítését. Tovább szépül és gazdagodik a Pünkösdfürdő park, újabb Mijavaki-minierdő létesítése várható, a tavaly telepített erdőkbe padok kerülnek, újabb fasorok újulnak meg és folytatódnak az évelősítések.

A Főkert munkatársai 6 millió négyzetméter zöldfelületet kezelnek Budapesten, ezeken tavaly saját telepen termesztett 145 ezer tő egynyári, 12 ezer tő kétnyári és 30 ezer tő évelő virágot ültettek el. Emellett további 13 ezer cserjét és örökzöldet is kihelyeztek a budapesti közparkokba, zöldterületekre.
A főváros parkjaiba és fasoraiba 1520 koros, iskolázott fa került ki, megújult az Andrássy út, a Fiumei út és a Szilágyi Erzsébet fasor, emellett 14 500 erdészeti facsemete elültetésével nőtt Budapest erdeinek ökológiai értéke.

Két új, forgalmasabb helyen is gyorsan növő Mijavaki-minierdő létesítésével a Főkert hozzájárult a város zöldítéséhez: az Andor utcában és a Zsigmond téren alakítottak ki erdészeti csemeték elültetésével kis erdőfoltokat.

A vállalat számára 2023 is aktív év lesz: újabb Mijavaki-minierdő telepítésére kerül sor, és nagyjából 12 ezer új tő cserje kerül a földbe. Emellett komplett fasorok újulnak meg, amelyek közül az egyik legnagyobb léptékű a kispesti Ady Endre úti lesz. Emellett megújul a Szent István park kisparkjának északi része, növénykazettáktól lesz zöldebb a Mester utca, padokkal, piknikasztalokkal gazdagodik a Rákoscsabai- és a Pesterzsébeti-erdő.

Egy teljesen új szakmai-városfejlesztési koncepció alapján készült el tavaly a 7 hektáros Pünkösdfürdő park, ahol több mint 600 fát, 6000 cserjét és 10 ezernél is több évelőt ültettek el. Sportpályák, játszótér, piknikterület, fitneszeszközök és egy városi gyümölcsös is része a komplex szabadidős-rekreációs létesítménynek. A Főkert a parkot az idén a lakossági visszajelzések alapján teszi vonzóbbá és élménydús kikapcsolódási hellyé.

Tavaly folytatódott a városi méhlegelők kialakítása és bővítése. A második éve tartó Vadvirágos Budapest program során olyan különleges és védett növények jelentek meg ezeken a méhlegelőkön, mint a budai imola, a gyapjas gyűszűvirág, a méhbangó vagy a ligeti csillagvirág.

A Gellért-hegyen és a Népligetben két újabb rovarhotelt állítottak fel, az idén pedig újfajta rovarhotelek is helyet kapnak a városban, valamint folytatódik a tavalyi év egyik sikeres projektje, az odútelepítési program. Tavaly 430 madárpár rakott fészket a Főkert odúiban, az egyikben egy fokozottan védett kisemlős faj, az erdei pele is otthonra lelt.

(MTI, fotó: Főkert)

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK