Zöldmánia

Hulladékból épül a városi múzeum új szárnya

Gent dizájnmúzeumának homlokzatot burkoló téglát a város építési hulladékaiból gyártják majd.

A körforgásos gazdaság jegyében született kísérleti projekt abból a megfontolásból született, hogy a karbonkibocsátás 39 százalékát az építőipar okozza, ebből az építőanyagok és az építési folyamatok 11 százalékért felelősek. Ezt mérséklendő, jó néhány fenntarthatóságra irányuló törekvés jelent meg az utóbbi időben az építészetben, ezek egyike a londoni székhelyű Carmody Groarke, a BC Materials és a Local Works Studio, valamint a Trans Architects által kidolgozott újítás.

A Design Museum Gent új szárnya vázszerkezetének burkolására kifejlesztett tégla 63 százalékban újrahasznosított építőipari hulladékból – többek között őrölt betonból, illetve helyben összegyűlt építési üvegből – készül. További előnye, hogy nem égetik, szabad levegőn karbonizálódik, így a kerámiatéglákhoz képest energiát takarítanak meg az előállítása során is. Hatvanéves életciklusra vetítve az égetett tégla falazóelemekhez képest a Gent Waste Bricknek harmadannyi a karbontartalma.

A kutatást a körforgásos gazdaság iránt elkötelezett Circular Flanders belga szervezet támogatta. Azáltal, hogy az új anyag megjelenik egy városi létesítmény felületén, a városlakók megtapasztalhatják, hogy mit jelent a körforgásos gazdaság, meggyőződhetnek az újrahasznosított anyag esztétikájáról, sőt, ha akarnak, maguk is részt vehetnek a készítés gyakorlatában.

Az új múzeumi szárny mottója amúgy is a nyitottság: ingyenes kiállításoknak helyet adó térrel, városi szolgáltatásokkal, foglalkoztatóterekkel és kényelmi létesítményekkel csalogatja a látogatókat. A bővítés összeköti az eddig szeparált három épületrészt, a közlekedés racionalizálásával a régi szárnyakban jelentős kiállítási terület szabadul majd fel.

A Design in Gent névre keresztelt épületrész kortárs esztétikája, praktikus kialakítása, fenntarthatóságot hangsúlyozó szemlélete és az általa kínált lehetőségek igazi városi nappalivá avatják az épületet, új életet adva a historikus és a huszadik századi épületrészeknek.

„Azzal, hogy a Design Museum Gent bővítéséhez újrahasznosított építési hulladékból gyártunk burkolótéglát, egy olyan utat választottunk, amely környezettudatos, innovatív és izgalmasan vonzó megjelenésű” – mondja Sami Schepen kulturális tanácsos, a Sogent, a projektet részben finanszírozó, Gent városával együttműködő fejlesztési cég elnöke. A genti kísérlet csupán egy apró lépés a körforgásos gazdaság megteremtéséhez vezető úton, de sok ilyen próbálkozás együtt megteremtheti egy egészségesebb működés alapjait – írta az octogon.hu.

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK