Budapesten elindult a II., a III. és a XIII. kerületet érintő kerékpáros fejlesztésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, a kivitelezés előreláthatólag nyáron kezdődhet.
A projekt tervezésekor szempont volt, hogy biztonságos kerékpáros kapcsolatok jöjjenek létre, a megvalósuló útvonalak pedig csatlakozzanak a hálózat jelenlegi, illetve tervezett szakaszaihoz.
Fontos, hogy a mindennapi ügyintézés, a munkába, óvodába vagy iskolába járás kerékpárral is minden korosztálynak elérhető legyen, illetve a fejlesztések hatására egyre többen döntsenek a biciklizés mellett, akár a közösségi közlekedéssel társítva is.
A projektterület a Bécsi út – Frankel Leó út – Nagykörút – Lehel utca – Róbert Károly körút – Dagály sétány – Árpád híd – Vörösvári út által határolt területet fedi le. A tervezés és engedélyeztetés folyamata lezárult, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárásról szóló ajánlati felhívás pénteken jelent meg. A pontos műszaki tartalmat a beérkező árajánlatok után határozza meg a Budapesti Közlekedési Központ, ahogyan azt is, hogy a rendelkezésre álló forrásnál magasabb ajánlatok érkezésekor mely elemeket lehet megvalósítani és melyeket nem.
A projektnek köszönhetően biztonságosan kerékpározhatóvá válnának a főútvonalak (Árpád fejedelem útja, Vörösvári út, Bogdáni út), bővülne a forgalomcsillapított övezetek száma Belső-Óbudán, új csomóponti átvezetések megvalósításával, vagy a már meglévők átalakításával jelentősen csökkenhetnének a közúti közlekedés veszélyei a Váci úton, illetve a Vörösvári úti kereszteződésekben.
Továbbá több egyirányú utca nyílhatna meg a kétirányú kerékpáros-forgalom előtt, a kedvelt úti céloknál – az oktatási, közigazgatási, kereskedelmi, sport- és egészségügyi intézményeknél – pedig kerékpártámaszokat alakítanának ki. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Vonyarcvashegyen, illetve Kéthely és Balatonmáriafürdő között is folytatódnak a kerékpáros fejelsztések.
(MTI, fotó: Freepik)