Zöldmánia

Bill Gates is megoldaná a tehenek problémáját

A milliárdos Microsoft-alapító egy ausztrál startupba fektetett be, amely a teheneknek fejleszt táplálékkiegészítőt a szarvasmarhákhoz köthető, erősen üvegházhatású metángáz-kibocsátás csökkentése érdekében.

Bill Gates is csatlakozott azokhoz a befektetőkhöz, akik komoly összeggel szálltak be az ausztrál Rumin8 startup 12 millió dolláros projektjének finanszírozásába. A cég olyan táplálékkiegészítőt fejleszt, amely megoldást jelenthet az állattenyésztés egyik legsúlyosabb és leginkább környezetszennyező problémájára, a metánkibocsátásra. Ez a gáz ugyanis sokkal agresszívabb a szén-dioxidnál.

A tehenek által kibocsátott metán mintegy 95 százaléka böfögés formájában és az orron keresztül kerül ki. A gáz nyolcvanszor több hőt ad le, mint a szén-dioxid. A globális állattenyésztés tehát az ember által előidézett metánkibocsátás csaknem egyharmadáért felelős, amely a szén-dioxid után a legnagyobb mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez.

A probléma kezelésére a közelmúltban több ötlet is született, van, ahol bocimaszkokkal oldanák meg, de olyan is, ahol azt fontolgatták, hogy adót vetnek ki a tehenek böfögésére és az állatok egyéb gázkibocsátására.

Az ausztrál cég kicsit komolyabb irányba fordult: a vörösalga egyik hatóanyagát, a bromoformot készül szintetikusan előállítani, azt ugyanis már régebben kimutatták, hogy ha a tehenek takarmányába azt kevernek, az állatok metánkibocsátása 98 százalékkal is csökkenhet.

Bill Gates régóta harcol a helyzet rendezéséért, így nem meglepő, hogy fantáziát látott az ausztrál törekvésekben. Az eddigi, ilyen jellegű finanszírozási akciókban egyébként széles konszenzus alakult ki a milliárdosok között. A Microsoft-alapító mellett jelentős összegekkel szállt be a küzdelembe Jeff Bezos, az Alibaba-alapító Jack Ma vagy éppen New York volt polgármestere, a Bloomberg-birodalmat létrehozó Mike Bloomberg is – írta a makronom.mandiner.hu.

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK