Zöldmánia

Így lehetne élhetőbbé tenni a városokat

Ha egy városban 30 százalékra emelnék a fával beültetett területek arányát, átlagosan 0,4 Celsius-fokkal lehetne csökkenteni a hőmérsékletet a legforróbb nyári hónapokban.

Kiszámolták, hogy ezen logika alapján 2015-ben a 93 európai városban feljegyzett, közvetlenül a hőség okozta 6700 halálozás mintegy harmada elkerülhető lett volna.

A városokban a magas hőmérsékletek rossz hatással vannak az egészségi állapotára: sokan kerülnek kórházba, és az extrém hőség keringési elégtelenséget, korai halálozást is okozhat. Az ez ügyben elkészített tanulmánnyal az volt a kutatók célja, hogy jelezzék a döntéshozók felé, milyen nagy jelentősége lehet a várostervezésben annak, ha növelik a zöldterületek arányát.

Jelenleg az európai városokban átlagosan a terület kevesebb mint 15 százalékát ültették be fákkal. A nagyobb településeken nyáron magasabb hőmérsékleteket mérnek, mint vidéken a városi hőszigetjelenség miatt: fokozzák a hőséget a forróságot elnyelő és raktározó aszfaltfelületek, valamint más építőanyagok, a légkondicionáló berendezések által kibocsátott anyagok és a gyér növényzet. Ráadásul a klímaváltozás is súlyosbította a problémát, a tavalyi nyár Európában még soha nem volt ilyen forró, és a feljegyzések szerint a 2022-es volt a második legmelegebb év eddig.

(MTI, fotó: Freepik)

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK