Zöldmánia

Golfpályákkal küzdenek a fenntarthatóságért

Bár sokak szerint a golfpályák jelentős területeket vesznek el a természettől, van, ahol erdőt telepítettek a helyére, és van, ahol csökkentett vízfogyasztással, új gyepfajtákkal és napelemekkel igyekeznek mind többet tenni a fenntarthatóság érdekében.

Két éve zárt be az angliai Cheshire-ben a Frodsham 38 hektáros golfpályát, amin azóta borzok, valamint rókák szaladgálnak, miután visszaadták a területet a természetnek. Ráadásul a terület új tulajdonosa, a Woodland Trust negyvenezer őshonos fa ültetését tervezi a következő években. Neil Oxley, a terület menedzsere egy olyan helyet szeretne létrehozni, ahol az emberek a lakóhelyükhöz közel is megtapasztalhatják a természetet – de csak a park egyharmada lesz nyitott közösségi tér, a többi az északi erdőhöz kapcsolódik.

Kaliforniában is egyre súlyosabb probléma a vízhiány, ezért 2009 óta közel ezer golfpályán 45 százalékkal kevesebb vizet használnak, mint korábban. Ráadásul ezt további 30 százalékkal tervezik csökkenteni. Folyamatosan korszerűsítik az öntözőrendszereket, kevésbé vízigényes gyepfajtákat telepítenek, és a Los Angeles környéki pályák negyede már most is újrahasznosított vizet használ. Emellett csak ott van fű, ahol muszáj, máshol dúsabb vegetáció váltotta fel. Egy új technológia például pont a gyökérzetet táplálja, így felére csökkenti egy adott terület vízfelhasználását.

Ezek a módszerek pedig jól jönnek más, szintén funkcionális gyepnek besorolt területeken: parkoknál, sportpályáknál, iskolai kampuszoknál, temetőknél. Edwin Roald építész és hobbigolfozó szerint a golfpályák rengeteg szenet kötnek meg, ami nem közismert, másfelől a vizes élőhelyek lecsapolása káros. Pont ezért több innováción is dolgoznak világszerte.

Egy finnországi pályán megújuló energiával működő robotkaszákat vezetnek be, az új-zélandi Remuera Golf Club pár éve 25 tonnával mérsékelte a szén-dioxid-kibocsátását a klub energiafelhasználásának csökkentésével. A svájci Golf de Payerne golfpályán a napelemek több mint ezer tonnával csökkentették a karbonkibocsátást, Palm Beachen pedig egy új golfklub készül: a pályát a PGA-legenda Jack Nicklaus és Justin Thomas tervezte sportszakmailag, technikailag viszont teljes egészében a Tesla Energy – írta a player.hu.

(fotó: Freepik)

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK