Újpesten, közvetlenül a piac mellett kilencezer négyzetméteres területen hoznak létre egy új közösségi teret, Zöld Főtér néven.
A TÉR-KÖZ pályázat keretében megvalósuló közpark egyedülálló látványt nyújt majd. Kevés kerület és város büszkélkedhet ugyanis azzal, hogy a belvárosában a betonburkolatok mellett egy kilencezer négyzetméteres területen új közösségi tér, egy Zöld Főtér valósul meg parkosítással, növénytelepítésekkel, multifunkciós területekkel.
A közparkban több mint 5000 négyzetméternyi füves terület, több mint 100 fa, 770 négyzetméteren ültetett cserje és virág lesz. A különleges hangulatról biodiverz felületek, zöldfal, vízjáték és egy kisebb levendulás gondoskodik. A gyalogosközlekedést sétálóutak teszik lehetővé, az Egek Királynéja Nagytemplom előtti fő közösségi rész mellett pedig kisebb kiteresedéseket, pihenőpontokat alakítanak ki a park egész területén a régi főtér hangulatához illeszkedő padokkal, egyéb ülőalkalmatoságokkal, sakkasztalokkal, ivókutakkal, napvitorlákkal. Emellett megújul a terület közvilágítása is, a közbiztonság megőrzése érdekében pedig az önkormányzat saját erőből térfigyelő kamerákat telepít.
A most megvalósuló zöld park illeszkedik az eddigi zöldkezdeményezésekhez, amellyel a lakossággal együttműködve építik Újpest zöldjövőjét. Ennek mentén valósult meg a Virágos Magyarország által Főváros fődíjával jutalmazott, eddig hét helyszínen létesített „vadvirágos” ágyások, az első Újpesti Levendulapark, két közösségi tankert, valamint több ezer négyzetméternyi elhagyatott betonburkolatokat feltörése és befüvesítése.
Február közepén elindul a tervek megvalósítása, így az elképzelések szerint nyár végére birtokba is vehetik a Zöld Főteret az újpestiek – írta a sokszinuvidek.24.hu.