Hamarosan gyorsabban növő és jobban fotoszintetizáló, génmódosított fák jelenhetnek meg az amerikai erdőkben.
A Living Carbon biotechnológiai vállalat és az Oregon Állami Egyetem közös tanulmánya szerint a génmódosított fák az átlagosaknál mintegy 27 százalékkal több szén-dioxidot képesek megfogni, így fontos szerepük lehet a klímaváltozás elleni küzdelemben.
Az első génmódosított magokat februárban ültették el Georgia államban, így tavasszal már el is kezdhetnek nőni.
A cég az erdőkön kívül háromezer hektárnyi magánföldön is tervez elvetni génmódosított magokat. Maddie Hall, a Living Carbon ügyvezetője elmondta, céljuk, hogy 2050-re 2 százalékkal csökkentsék a globális kibocsátást, ennek eléréséhez pedig 5 millió hektárnyi területre ültetnének génmódosított fákat.
A Global Justice Ecology Project civilszervezet szerint kockázatos lehet ez a projekt, ugyanis nem tudjuk, hogy a génmódosított fák hosszú távon milyen hatással lesznek az erdőkre, az állatvilágra és az emberek egészségére – írta a 24.hu.