Az Extinction Rebellion környezetvédő szervezet aktivistái tüntettek az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtéren a KLM fogadópultjánál, azt követelve, hogy a holland légitársaság vállalja a felelősséget a tevékenységével okozott egészségügyi és éghajlati károkért.
A tüntetők mintegy harmincfős csoportjának három tagját előállították, mert ellenálltak a felszólításnak, hogy biztosítsák az induló utasok számára a KLM légitársasság fogadópultjának megközelítését. A tüntetők folytatták a demonstrációt, ám az indulási csarnokokból kivonultak a repülőtér elé.

A demonstrációt az aktivisták egy bírósági eljárás miatt indították, amely során a KLM-nek és más légitársaságoknak sikerült megakadályozni azt a tervet, amely szerint a repülőtér forgalmát az állam a jelenlegi éves 500 ezres utasszámról 460 ezerre csökkentené novembertől. A bíróság a légitársaságok javára döntött, és olyan végzést hozott, amely eljárási hibákra hivatkozva megakadályozza a kormányt abban, hogy a következő szezonban megvalósítsa az elképzelést.

Az Extinction Rebellion szerint a repülőtérre érkező és onnan induló járatok okozta környezetszennyezés a térségben élők egészségét veszélyeztetik. Állításuk szerint az érintett légitársaságok nem akarják vállalni a felelősséget az okozott károkért, és nem hajlandók civil, illetve állami kezdeményezésére csökkenteni a járataik számát.
(MTI, fotó: nltimes.nl)