Az egyik legismertebb autóipari elemzőcég, a JATO Dynamics összesítése szerint a Tesla Model Y volt a legnagyobb példányszámban eladott új autó az idei első negyedévben.
A számok szerint az idei év első három hónapjában a Tesla 267 200 Model Y-t adott el a világon, amivel a típus átvette a vezető helyet a Toyota Corollától, amelyből az év első három hónapjában 256 400-at értékesítettek. A japán autógyártó azzal vigasztalódhat, hogy a 2–5. helyen a márka modelljei találhatók, a Corolla, a Hilux, a RAV4 és a Camry, ám a legnagyobb piacokon ezeknek az eladásai 10–30 százalékkal csökkentek.
Az autóipari összeállítás készítői hozzátették, hogy miközben a Corolla különböző modellnevekben és kialakításokban a világon szinte mindenhol elérhető, az Y úgy előzte meg, hogy a Tesla hivatalosan csak jóval kevesebb, nagyságrendileg 42 országban van jelen.
Az európai autógyártók szövetségének statisztikája szerint a Model Y Európában az autópiac élén végzett az első negyedév végén, a hasonló kínai szervezet adati alapján pedig a második volt az ázsiai országban. Amerikából a Tesla maga jelentette, hogy a típus a legnépszerűbb nem pickup volt március végére. Ezzel úgy tűnik, beigazolódtak Elon Musk jóslatai, a cégvezető ugyanis a Model Y kapcsán még 2021-ben azt nyilatkozta, hogy hamarosan ez a típus termelheti a legtöbb bevételt a világon, és néhány éven belül a legkelendőbb modell lehet a piacon – írta a villanyautosok.hu.