Zöldmánia

Teljesen megváltozhatnak az utazási szokásaink

A hőség és az erdőtüzek miatt a nyaralni indulók lemondanak Európa délebbi részén lévő úti céljaikról.

Szardínián néhány napja 48 Celsius-fokot mutatott a hőmérő, ami új melegrekord Európában. Spanyolországban 47, Görögországban pedig sorozatosan 40 fokot mértek. Ezek a jelentős hőhullámok pedig komoly hatással lesznek Európa mediterrán térségének turizmusára.

Jean-Pierre Mas, az utazási irodákat tömörítő szervezet elnöke szerint nem lesz drámai csökkenés, ám fokozatos változás várható. „Egyrészt a franciák, akik az idén nyáron nagyon szenvedtek a hőségtől, próbálnak nem annyira forró úti célokat keresni, vagyis kevésbé a dél, inkább észak felé fordulni, legyen szó Észak-Franciaországról, akár Európa északi feléről, ahol júliusban és augusztusban nem lesz meleg. Az olyan országok turisztikai szakembereinek pedig, mint Spanyolország, Görögország és Tunézia, alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy a július vagy az augusztus kevésbé lesz forgalmas, és júniusra, valamint szeptemberre tevődik át a csúcsszezon.”

Olivier Ponti, az Insights – ForwardKeys alelnöke szerint a jelenlegi események elsősorban a last minute foglalásokra lesznek hatással, ezek a foglalások kisebb felét adják. „Természetesen a legsúlyosabban érintett helyeken, mint Rodosz vagy Szicília, a helyzet nehezebb lesz, mert ezeken itt egyre gyakoribb a lemondás, mivel a jelenlegi körülmények között nem lehet ott kellemesen nyaralni.” De az elemzők szerint az utazók nem fogják hirtelen és drasztikusan kihúzni a legforróbb országokat a listájukról.

Miguel Sanz, az Európai Utazási Bizottság elnöke szerint a 2024-re vonatkozó előrejelzés szerint a nyári szezonban az utazás továbbra is nagyon erős lesz, főleg a klasszikus vagy a kedvenc úti célok esetén. „Mindazonáltal azt látjuk, hogy a nyaralási, az utazási tendencia is ezekre az úti célokra fókuszál. És azt is, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a kevésbé látogatott helyek iránt, mint például Bulgária, Csehország és más közép-európai országok irányába.”

(hu.euronews.com, fotó: Freepik)

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK