Párizsban debütál az első, utasokat szállító eVTOL, azaz az első kereskedelmi forgalomba kerülő elektromos repülőgép.
A forradalmian új, helyből felszálló gép a 2024-es párizsi olimpiai idején szállítja majd az utasokat a repülőtérről a város központjába. A német gyártó, a Volocopter tervei szerint a Volocity géptípus ezzel áttörést érhet el, és végre beindulhat az újfajta helikopterszerűségek sorozatgyártása.
A németek mellett egy sor startupcég vágott bele az eVTOL-üzletbe az elmúlt években. Ezek közül a legismertebb a brazil hátterű EVE Air Mobility és a szintén német Lilium. Az előbbi az idei júliusi párizsi légi bemutatón szerződött 150 repülő szállítására, az utóbbi pedig a francia hátterű Blade Air Mobilityval állapodott meg közös fejlesztésekről és útvonalhasználatról.
A működő prototípusok megjelenését követően pedig az igazán „nagyok” is beszálltak az üzletbe. Az amerikai légierő például 142 millió dollárt fektetett be az Archer Aviation cégbe, és 60 repülő szállítására is megállapodást kötött.
A nagy légitársaságok mindeddig tartózkodtak az ilyen befektetésektől és vásárlásoktól, de úgy tűnik, itt is megtört a jég: a Saudia, a Japan Air Lines és a Virgin is megállapodásokat kötött gépek vételéről. A legfrissebb hírek szerint a két nagy repülőgyártó, a Boeing és az Airbus is saját eVTOL-részleget hozott létre. Az előbbi a Wisk Aero felvásárlásával lép be a piacra, az utóbbi pedig CityAirbus néven indította fejlesztéseit, és az évtized második felére ígéri az új típusú gépek megjelenését.
Az elektromos helikopterek tömeges felhasználását azonban egy sor kérdőjel kíséri. Ezek közül a leglényegesebb a pilótakérdés. A jövőben az önvezető eVTOL-ok elterjedése várható, de kezdetben még pilóták irányítanák ezeket a gépeket. Viszont repülővezetőből már most is hiány van, sőt, az előrejelzések szerint 2030-ig újabb negyedmillió pilótára lesz szükség. Az ilyen új típusú gépekhez hosszú tréning és szigorú vizsgarendszer szükséges, így kérdéses, hogy honnan lesznek repülőgép-vezetők.
Nem kisebb fejfájást okoznak a műszaki részletek. Az akkumulátorok által meghajtott gépek karbantartása, szervizelése és javítása egyelőre nem megoldott, arról nem beszélve, hogy a gépek karbantartása legalább olyan időigényes, mint a hagyományos helikoptereké. A kereskedelmi forgalomba álló eVTOL-okhoz minden repülőtéren külön bázist szükséges majd felállítani, és ez is nagyon költséges fejlesztés lesz – írta a turizmus.com.