Zöldmánia

Elköszönnek a turisták Dél-Európától?

A nyaralók egy része nem várja meg, amíg a globális felmelegedés miatt Európa déli részén teljesen elviselhetetlenekké válnak a nyarak, máris megváltoztatták az úti céljaikat.

Megváltozott az utazók érdeklődése a nyári úti céloknál – mondta Tom Marchant, a luxusutazásokat szervező londoni Black Tomato társalapítója. – Érezhetően nőttek a norvég, a finn, a svéd, sőt az izlandi utazások foglalásai. A Black Tomato adatai szerint Skandináviába 37 százalékkal többen akarnak eljutni a nyári időszakban, mint 2022-ben. Ez a trend pedig jó eséllyel erősödik. Eközben az European Travel Commission számai azt mutatják, hogy júniustól novemberig 10 százalékkal csökkent a mediterrán országokba irányuló utak iránti érdeklődés az egy évvel korábbihoz képest.

A német turisták különösen rákaptak a skandináv nyárra. Norvégiába 35 százalékkal többen utaztak július első két hetében, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Más észak-európai célpontok is erősítettek. Edinburghbe 20, Rigába és Tallinnba 25-25 százalékkal többen utaztak eddig idén nyáron, mint tavaly.

Közben azért Spanyolország továbbra is a legnépszerűbb turistacélpont a European Travel Commission hatezer európai turista megkérdezésén alapuló felmérése szerint, ám az Expedia Group azt találta, hogy az országon belül megváltoztak a célpontok. Immár nem csupán a Földközi-tenger partját keresik fel az utazók, hanem az Atlanti-óceán partja is népszerű. Costa Brava és Mallorca tartotta a helyét júniusban és júliusban, ám erősödtek a szállásfoglalások az északi településeken, Costa de Galicián, Costa Verdén, Costa de Cantabrián és Basque Countryn.

A görög szigetek helyett sok amerikai inkább a kanadai nemzeti partokat keresi fel, míg az európaiak Szlovéniában és a horvát szigetekben látnak alternatívát. Olaszország déli részei inkább ősszel népszerűek, amikor még mindig napos, meleg az idő, de már nem elviselhetetlen a forróság.

A Black Tomato további tapasztalta, hogy nő az érdeklődés a hegyek iránt is. Sokan utaznak a Dolomitokba, a svájci és az osztrák Alpokba. Meglepő lehet, hogy Marokkó is népszerű lehet a nyári forróságban. Ez nyáron azért is jó úti cél, mert a forróság miatt nincs tele turistákkal az ország, ezért csendesebb a környék, mint máskor – írta a privatbankar.hu.

(fotó: Freepik)

ÍRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE


Kapcsolódó CIKKEK