Bajban vannak a föld állóvizei
A világ néhány édesvízforrása csaknem három évtizeden keresztül évente mintegy 22 gigatonnányi vizet veszített.Részletek
A világ néhány édesvízforrása csaknem három évtizeden keresztül évente mintegy 22 gigatonnányi vizet veszített.Részletek
Svájc az eddigi informális párbeszédről a folyamatos párbeszédre akar áttérni a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal az ügyben, hogy pályázzon-e a 2030-as téli olimpia megrendezésére.Részletek
Az Antarktisz jégtakarójának gyors ütemű olvadása drámaian lelassítja az óceán mélyének áramlatait, ami katasztrofális hatással lehet az éghajlatra.Részletek
A szakértők szerint az évtized végére mindennapos lesz a vízkrízis, a kereslet akár 40 százalékkal is meghaladhatja majd a kínálatot. Így az egyes országoknak el kell kezdeniük a vízzel mint globális közkinccsel gazdálkodni.Részletek
Egy eddigi legrészletesebb geológiai modell lehetővé tette a tudósoknak, hogy visszatekintsenek az időben a Föld felszínének elmúlt 100 millió évére.Részletek
A Kínai Meteorológiai Hatóság szerint a múlt hónapban egyes déli régiókban a megszokottnál mintegy 20 nappal korábban érkezett a tavasz.Részletek
Az éghajlat változásához a növények is nehezebben alkalmazkodnak, így hiánycikké válhatnak az agávéalapú likőrök, mint a tequila vagy a mezcal.Részletek
A most iskolapadban ülők még életük során szárazsággal és éhínséggel nézhetnek szembe a klímaváltozás miatt – vélekedik a hazai középiskolás diákok többsége. A tanulók szerint külön tantárgynak kellene foglalkoznia az éghajlatváltozással.Részletek
A klímaváltozás miatt elszaporodtak a kabócák Németországban. A helyi gazdák féltik a termést, és komoly károkról panaszkodnak.Részletek
Az idei október volt a valaha mért legmelegebb Európában, átlagosan majdnem két fokkal melegebb, mint a megelőző harminc év átlaga.Részletek