A Dell szakértői összeállították, hogyan lehet energiatakarékosabbá tenni a laptopok használatát. Ez nem csak az alacsonyabb villanyszámla miatt fontos, megfelelő gondoskodással hosszabb ideig is használhatjuk a számítógépünket.Részletek

Két kísérleti megoldás ötvözésének eredményeként olyan napelemet sikerült konstruálni a Michigani Egyetemen, amely az eddigieknél hatékonyabban és környezetkímélő módon vonja ki a levegőből hidrogént.Részletek

Mivel a háztartási vízfogyasztás harmadát a fürdés és zuhanyzás teszi ki, egyáltalán nem mindegy, hogy közben mennyi vizet pazarolunk.Részletek

Ha környezettudatosságról és fenntarthatóságról van szó, minden apróság számít, hogy a világ egy kicsit jobb legyen. Mutatunk néhány apróságot, amelyek nagyban hozzájárulnak az ökológiai lábnyomunk csökkentéséhez.Részletek

Közeledik az év végi dolgozói és ügyfélrendezvények időszaka. Az idén itt is előtérbe kerül a költségtakarékosság, sőt, a fenntarthatósági szempontok sem kikerülhetők. Egy céges program hatalmas költségek és karbonlábnyom nélkül is megvalósítható.Részletek

Bár tudjuk, hogy fontos lenne takarékoskodni, hogy minél kevesebbet kelljen befizetnünk ám kérdés, hogy vajon 1 kWh villamos energia mire elég. Nézzük meg néhány háztartási eszköz fogyasztási adatát, hogy könnyebb legyen a spórolás.Részletek

Tízből öten változtattak a mosási szokásaikon, hogy több maradjon a pénztárcájukban. A legtöbben kevesebbet és alacsonyabb hőfokon mosnak, energiatakarékos programot azonban csak a megkérdezettek 12 százaléka használ rendszeresen.Részletek